english flag

Peer-to-peer hívás felépítése IP telefonnal

Az IP telefonkészülékek többnyire képesek arra, hogy akár telefonközpont nélkül is kapcsolatot létesítsenek egymás között. Ez hogyan lehetséges?

Nos, amikor fel akarunk hívni valakit, akkor elsőként meg kell határoznunk a felhívni kívánt partnerünk elérhetőségét. Ezt manapság a telefonszámmal szokás megtenni, mivel az automata telefonközpontok ezt tudják a legegyszerűbben feldolgozni. A telefonáláshoz azonban a kezdetekben sem kellett telefonszám, elég volt a telefonos kisasszonynak megmondani, hogy kit keresünk, és ő kapcsolta azt. Korábban használtak – néha még ma is használnak – „forró drótot”, ami közvetlen kapcsolatot teremt a két partner között.

Az Aastra és Yealink IP telefonok a forró drót és a telefonszám alapú kapcsolat-felépítés vegyítésével képesek egymás közt hívást létrehozni. Ebben az esetben a telefonszámot az IP cím helyettesíti, és a forró dróthoz hasonló közvetlen (peer-to-peer) kapcsolat jön létre a két készülék között.

De hogyan lehet megadni az IP címet a telefonszám helyett? Erre kétféle lehetőség is van.

Egyszerűen a készülék számbillentyűin adjuk meg az IP címet úgy, hogy a megszokott pont helyett csillagot ütünk be. Pl.: 192*168*0*85. A másik lehetőség, hogy valamelyik programozható gombra, mondjuk az egyik DSS gombra gyorshívás funkcióként beállítjuk a partner készülék IP címét. (Itt egyes készülékeknél használhatunk pontot vagy csillagot is.) Ezek után már egyetlen gombnyomással létrejöhet a kapcsolat.

Yealink telefon beállítása:

peer-to-peer Yealink

Aastra telefon beállítása:

peer-to-peer Aastra

A fent leírt megoldás természetesen működik egyes IP videó telefon esetében (így például Alphatech IP videó kaputelefonnál) is, így a Yealink VP530 akár egy egyszerű videós beléptető rendszer része is lehet. Ennek gyakorlati megvalósítását és használatát egy másik  írásunkban mutatjuk be.

Normál VOIP hívás esetén a tárcsázott fél meghatározását különböző központi elemek segítik (SIP esetén: location server, proxy server, registrar server, stb. H323 esetén: gatekeeper, bordere element, stb). Ehhez viszont a telefonkészülék (user agent) előzetes regisztrációja szükséges. Peer-to-peer kapcsolat használatánál elmarad a regisztráció, cserébe viszont nem segítik a partner megtalálását központi elemek, hanem nekünk kell ismerni annak címét a hívás felépítéséhez.

Megjegyzés: A peer-to-peer hívás NAT hálózati kapcsolat esetében csak speciális hálózati beállításokkal működhet. Aastra telefonok esetében a SIP regisztrációs részt üresen kell hagyni.

  • Székhely: 1149 Budapest, Róna utca 120-122.
  • +36 1-801-8500, +36 1 273 2150
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Webáruházunk: voiplaza logo2

Hírlevél feliratkozás


Hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat az Assono Magyarország Kft. felhasználja, és részemre ajánlatairól, akcióiról értesítést küldjön. Elolvastam és megértettem az Assono Magyarország Kft Adatvédelmi tájékoztatóját
Top