Hírek, sajtóközlemények Hirdetések, cikkek Hírlevelek
     

XN120 – Kiválóan állja a versenyt

2010 augusztus

2010 júliusában a világszerte forgalmazott NEC XN120 eladott telefonrendszerek száma elérte a 200 000-et, mely bizonyítja a felhasználók és viszonteladók elkötelezettségét az egyszerű, költséghatékony megoldások iránt.

A 2005-ben piacra dobott XN120 népszerűsége a sokoldalú tudás és széles szolgáltatás-választék mellett az egyszerűségének és versenyképes árának köszönhető, öt éve tartó töretlen sikerének köszönhetően válhatott a NEC egyik legsikeresebb termékévé. A kis- és középvállalkozások számára olyan korszerű és fejlett szolgáltatásokat biztosít, melyek általában csak nagyvállalati rendszerekre jellemzőek (pl. automata kezelő, Mobil Mellék funkció és MyCalls call center alkalmazás).

Megbízhatóságának és kedvező árának köszönhetően az XN120 a válság évei alatt is egyre népszerűbb lett, mivel a vállalatok főként a költséghatékony megoldásokra törekedtek. „Örülünk az XN120 sikerének, melynek köszönhetően a NEC az Egyesült Királyság piacának egyik meghatározó résztvevőjévé vált.” jelentette ki Andrew Cooper értékesítési igazgató. “Folyamatos fejlődése és piaci élettartama irányvonalat szabhat a NEC termékstratégiájának.”

A NEC-ről

A NEC Unified Solutions széleskörű kommunikációs megoldások vezető szállítója bármely jellegű és típusú vállalat számára. A vállalat több mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik, kommunikációs rendszerek, alkalmazások, hálózatok és szolgáltatások fejlesztésében, globális vevőkört szolgál ki. Az anyavállalatok ereje és technológiai szaktudása által az NEC vezető szerepet tölt be az IP kommunikációban az európai, közel-keleti és ázsiai régióban.

Tovább az Assono NEC honlapra >>


Bittel szállodai telefonkészülékek az Assononál

2010 július

Az Assono 2009 óta a Bittel szállodai készülékek hazai disztribútora. A Bittel az egyik leggyorsabban fejlődő, innovatív gyártó a szállodai készülékek és kiegészítő eszközök (pl. média csatlakozópanel, vezetékes internet adapter) piacán. Az analóg szobai, fürdőszobai és lobby telefonokon túl IP szállodai készülékeket is gyárt.

Legújabb készülékcsaládja a 2009-es, New Yorkban megrendezett International Hotel/Motel & Restaurant Show –n díjnyertes UNOMedia, amely az UNO család high-tech vonalat követő, telefon-rádió-iPod/audio dokkoló készüléke.

Az UNO család egyes típusai már megrendelhetők az Assononál.

A Magyarországon legnépszerűbb típusok

  • Venus – kedvező árú, sokféle speciális szállodai funkciókkal ellátott típus.
  • Regalstar – elegáns készülék, akár dupla (kézibeszélőbe épített második) tárcsázóval, így a vendég az ágyban fekve is tud hívni/hívást fogadni.
  • Polaris – kézibeszélő nélküli és hagyományos fali telefonok fürdőszobába, konyhákba, garázsokba páraálló kivitelben.

További műszaki és kereskedelmi információkért forduljon partner menedzseréhez!

Tovább a Bittel honlapjára >>


A NEC Unified Solutions újabb lépést tett a piaci részesedés növelésére a NEC Philips üzletág teljes integrálásával

A NEC él a piaci lehetőségekkel az egységes IT és kommunikációs megoldások terén az EMEA régióban
Hilversum, 2010 március 31.

A NEC Unified Solutions ma bejelentette, hogy teljes mértékben integrálta a korábbi NEC Philips Unified Solutions üzletágat. A jelenleg már 100% -ban birtokolt NEC leányvállalat mérföldkövet jelent a NEC stratégiája szempontjából, hogy előrébb lépjen a kommunikációs és hálózati megoldások piacán, és növelje részesedését az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban. „Ez a lépés lehetővé teszi a portfoliónk és a piaci szinergiák kiaknázását, együttműködve kiemelkedő szakértelmet tanúsító partner-hálózatunkkal. Célunk, hogy jelentősen növeljük piaci részesedésünket az EMEA régióban a NEC kommunikáció és számítástechnika területén meglévő szakértelmére és tapasztalatára alapozva” – mondta Paul Kievit, a NEC Unified Solutions elnöke.

Globális növekedési stratégia

A NEC Unified Solutions az erős UNIVERGE portfolióra épít annak érdekében, hogy a KKV és a nagyvállalati szektor speciális igényeit kielégítve fejlessze az ügyfelek kommunikációs infrastruktúráját az Egységes Kommunikációra (Unified Communications) épülő megoldásokkal. “A NEC stratégiája, hogy bővítse üzleti jelenlétét az IT szolgáltatások és hálózat területén megszerzett know-how és globális jelenlétének kölcsönös kihasználásával. A NEC utat fog mutatni a szoftver-centrikus és a számítási felhőre (cloud computing) alapozott megoldásokkal és szolgáltatásokkal a vállalatok, közcélú szolgáltatások és a távközlési szolgáltatók piaci szegmensében. Mint a NEC teljes tulajdonú leányvállalata, a vállalati felhasználók részére a NEC széles technológiai választékát tudjuk nyújtani, beleértve az IT eszközöket, monitorokat, digitális aláírás és biztonsági megoldásokat” – tette hozzá Kievit.

Zökkenőmentes átmenet

A regionális és az egyes országokban megtalálható kereskedelmi képviseletek és partnerek minden bizonnyal élvezni fogják az „Egységes NEC” szinergiájának előnyeit. A NEC az egész világon ki tudja használni a mobilitás és az Egységes Kommunikáció (UC) Európában fejlesztett alkalmazásait, mint például az IP DECT és a Business ConneCT. Sőt, a NEC Unified Solutions K+F tevékenysége beilleszkedik a NEC globális fejlesztési szervezetébe, mely Japánban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Európában működik.

A NEC Philips közös vállalatnak a NEC anyacégbe olvasztása a NEC Corporation és a Royal Philips Electronics között 2006-ban kötött megállapodás szerint történt. Már ettől az időponttól a közös vállalat fokozatosan beépült a NEC szervezetébe, így tevékenysége, portfoliója és hosszú távú fejlődése összhangban volt a NEC stratégiájával és terveivel. A vállalat központja Hollandiában, Hilcersumban marad, és a vezetés is változatlan.

Kiegészítő információk az Assono Magyarország Kft -től

Az Assono Magyarország Távközlési Kft. a NEC Unified Solutions magyarországi partnereként a NEC XN120 (korábban NEC Philips IPC 100), a NEC UNIVERGE SV8100 család, a Business ConneCT, Unified Messaging és a NEC IP DECT portfoliót kínálja vállalatok, intézmények, szállodák részére. Cégünk a piaci igényeknek megfelelően folyamatosan fejleszti NEC portfolióját annak érdekében, hogy ezek a rendszerek önmagukban és más NEC informatikai és hálózati megoldásokkal együttműködve ügyfeleink teljes megelégedettségére szolgáljanak.



AZ AASTRA BEVEZETTE A Hi-Q AUDIO TECHNOLÓGIÁT

Új audio technológia tölthető le ingyenesen a 67xxi SIP telefonokhoz
2009. november

Az Aastra, a vállalati kommunikációs piac egyik vezető vállalata bevezette az Aastra Hi-Q™ audio technológiát, mely jól érzékelhetően magasabb hangminőséget biztosít a 67xxi SIP telefonok használata során.

Az Aastra Hi-Q™ audio egy szoftver alapú akusztikai optimalizációs eljárás, az összes piacon lévő 673xi és 675xi SIP telefonnal kompatibilis, és a versenytársainál lényegesen valósághűbb hangátvitelt és gazdagabb hangszínt biztosít a G.722 szélessávú kodek iparági ajánlás használatával. Ez az innovatív, kizárólag szoftver alapú megoldás ingyenesen letölthető az Aastra honlapról és az összes meglévő 67xxi készüléken használható.

„Teszteltük a fejlett audio technológiát saját laboratóriumunkban és irodai használat közben is – mondta Jamie Stapleton, a Computer Business Solutions elnöke. Az Aastra Hi-Q imponáló hangminőséget biztosít, a piacon lévő más termékekkel összehasonlítva lényegesen fejlettebb jellemzőkkel. Ez az a minőség és ár, amire a piacnak szüksége van. Csak dicsérni tudjuk az Aastrát ezért a kitűnő termékért.”

Az Aastra Hi-Q™ audio technológia a 67xxi SIP telefoncsalád 2.5.0 és újabb firmware verzióiban található meg, és egyszerűen konfigurálható. Ha már konfigurálták, akkor automatikusan aktiválódik, amennyiben a G.722 kodek sikeresen felépül a másik oldallal. További információk és az újabb firmware letöltések itt találhatók: http://aastraHi-Q.com.

Az Aastra a szeptemberi ITEXPO-n (Los Angeles) mutatta be először a Hi-Q technológiáját.

Az Aastra 67xxi SIP telefonok megrendelhetők az Assono webáruházban (www.assono.hu) és viszonteladóknál.

További információkért és viszonteladói érdeklődés esetén keressék az Assono Magyarországot!



Az Assono Magyarország bevezeti az Aastra OpenCom termékcsaládot Magyarországon

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2009.06.09.

Az Aastra Technologies Limited magyarországi képviselete bejelentésével egyidőben az Assono megkezdte az OpenCom termékcsalád bevezetését Magyarországon.

Németországban és más EU országban az OpenCom család 120.000 –nél több üzemelő rendszerrel rendkívül sikeres kommunikációs eszköz.

A magyarországi bevezetést aktuálissá teszi a hazai KKV szektor növekedő igénye az olyan korszerű IP –képes, vagy akár teljesen IP megoldások iránt, melyek ára a kisvállalkozások számára is megfizethető.

  • Az OpenCom 131 az alaprendszerben 11 felhasználót tud kiszolgálni, további akár 16 IP mellékállomással is bővíthető.
  • Az OpenCom 130 akár összesen 54 hagyományos és IP melléket is kiszolgál, két rendszer kaszkád kapcsolásával a teljes mellékállomási kapacitás elérheti a 94-et.
  • Az Aastra 800 hardverfüggetlen, Microsoft Windows
PC-re (szerverre) telepíthető szoftver alközpont, gateway eszközük segítségével az IP mellékek mellett akár a megszokott hagyományos fővonali és mellékoldali interfész felületek is használhatók, 200 mellék kapacitásig.

Az OpenCom 100 gazdag szolgáltatás-választéka mindegyik rendszerben elérhető, az automata kezelő és hangposta, számítógép-integráció (CTI), hotel funkciók és más szolgáltatások a KKV-k ügyfélkapcsolatának és belső működésének új dimenziót adhat.

Az Assono Magyarország Kft. a bevezetést rendkívüli akcióval támogatja, 131 000 Ft nettó áron egy teljes OpenCom 131 rendszer vásárolható három magas Funkcionalitású készülékkel.

Tovább az Assono OpenCom oldalakra>>

Az Aastra Technologies befejezte a felvásárlást

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Stockholm, Svédország, 2008. április 30.

Az Aastra Technologies Limited (TSX: “AAH”) örömmel jelenti be, hogy befejezõdött az Ericsson Enterprise Commiunication Business (az Ericsson vállalati kommunikációs részlege) korábban bejelentett felvásárlása. Tovább >>
Tovább az Aastra Telecom Sweden oldalaira >>


Az Assono Magyarország bevezeti az NEC Philips termékeit a magyar piacon

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2008. április 4.

Az Assono Magyarország Távközlési Kft., a nagy és közepes alközponti rendszerek forgalmazója az NEC Philips Unified Solutions vállalat megoldását választotta a kis- és középvállalatok számára kínált alközponti rendszer és IP DECT megoldás bevezetésére. Az Assono Magyarország kibõvítette – az eddig elsõsorban Ericsson megoldásokra alapozott - termékportfolióját és megcélozta a magyar piacot az NEC Philips SOPHO IPC 100-zal. Tovább >>


Az Aastra Technologies megvásárolja az Ericsson vállalati kommunikációs üzletágát

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2008. február 27.

Az Aastra Technologies Limited (TSX: "AAH") - tájékoztatása szerint - megállapodott az Ericssonnal (NASDAQ:ERIC), hogy megvásárolja az Ericsson vállalati kommunikációs üzletágát. A felvásárlás várhatóan áprilisban zárul le a szükséges versenyhatósági jóváhagyásokat követõen. A vételár 650 millió SEK (103 mCAD$), melyet az Aastra becslése szerint további 57 mCAD$ befektetés követ. Tovább >>


„Új ritmust adunk munkájához!”

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2007.május 23.

Az Assono Magyarország Távközlési Kft. 2007. május 23-án tartott rendezvényén mutatta be az Ericsson új vállalati kommunikációs termékeit.  Tovább >>
Képek a rendezvényrõl >>
Résztvevõknek >>


Frost & Sullivan szakmai díj az Ericsson termékportfoliójára

Budapest, 2006. november 16.

Az Ericsson vállalati megoldásokkal foglalkozó részlege nyerte el a termékvonal-stratégiában betöltött vezetõ szerepért odaítélt szakmai díjat (Award for Product Line Strategy Leadership) 2006-ban Európában.

A Frost & Sullivan által odaítélt díjat minden évben olyan vállalat kapja, amely az ügyfelek igényei és a termékekkel szembeni elvárások legmagasabb szintû megértésérõl tett tanúbizonyságot.
A díjat az Ericsson az MD110 és MX-ONE alközpontok, valamint a Mobility Gateway (mobilitási átjáró) sikeréért érdemelte ki.
Tovább >>

Eredeti cikk a Frost & Sullivan honlapján


"Belépés egy varázslatos, új dimenzióba..."

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2006. március 22.

Az Assono Magyarország Távközlési Kft. 2006. március 22-én mutatta be új termékét, az Ericsson MX-One™ IP-telefonrendszert, mely új tervezési megközelítésû, szerver-alapú IP-alközpont a vállalat termékpalettáján.

AZ Ericsson MX-One™ teljesen rugalmas IP-alközpont, amely megvalósítja a beszéd és adat integrációt, ugyanakkor szinte korlátlan szabadságot ad a felhasználóknak a különbözõ technológiák kihasználásával, miközben egyszerûen menedzselhetõ és alacsony a teljes beruházási-üzemeltetési költsége (Total Cost of Ownership). Mindezek mellett kielégíti a hagyományos alközponti szolgáltatásokat is, megfelel azok hangminõségi és megbízhatósági követelményeinek, és a rendszerbe a felhasználók mobil telefonjai is bevonhatók mint alközponti mellékek. Fontos szempont, hogy a rendszer teljes mértékben összekapcsolható, és azonos platformon mûködtethetõ az Ericsson MD 110-es alközpontjával, így a fehasználónak nem kell korábbi rendszereit kidobni, ha MX One-nal szeretné kiegészíteni / bõvíteni meglévõ rendszerét.

Az Ericsson MX-ONE™ Messaging (üzenetkezelõ) alkalmazáskészlet ugyancsak része az MX-ONE™ portfóliónak, mely komplett hangposta és egységes üzenetkezelõ (beszéd/fax/e-mail) szolgáltatásokat nyújt. A készlet tartalmazza a Microsoft Outlook, Lotus Notes és Novell Groupwise integrációt is. Ezen felül az MX-ONE™ telefonrendszer az Ericsson Solidus eCare™ 4.1 multimédiás kapcsolatközponttal is integrálható, ami csúcsminõségû ügyfélszolgálatot jelent.

Az MX-ONE™ telefonrendszer 100/200 felhasználós csomagokban kapható. A felhasználók száma egyesével bõvíthetõ szerverenként 700-ig, így a jelen szoftver változattal, elosztott konfigurációban maximum 7000 felhasználója lehet egyetlen rendszerben.

Az MX-ONE™ telefonrendszer a következõ szolgáltatásokat nyújtja:

  • IP terminálok támogatása (telefonok és kliens programok)
  • Digitális trönk interfészek a nyilvános hálózat felé (PSTN, PLMN)
  • IP hálózatképzés vagy áramkörkapcsolt Q-SIG      összekapcsolhatóság más Ericsson (MX-ONE™, MD110 vagy      BusinessPhone) beszédhálózatokkal.
  • Az Assono Magyarország Távközlési Kft. az Ericsson egyedüli magyarországi Advanced Partnereként az Ericsson vállalati rendszereinek teljes választékát kínálja más vezetõ megoldásokkal és saját szolgáltatásokkal kiegészítve:

    • Vállalati kommunikációs rendszerek (alközpontok)
    • Integrált vezeték nélküli rendszer (DECT)
    • Mobil vállalati alkalmazások
    • Mobil iroda a zsebben: Ericsson Mobile Office (EMO)
    • IP megoldások
    • Contact Centerek, Call Centerek
    • CTI alkalmazások
    • Üzenetkezelõ rendszer
    • Szolgáltatások: telepítés, szerviz, eszköz bérbeadás, Managed Service, IT outsourcing, tanácsadás
    További információk: Csollány Henrietta
    (tel: 801-8511; henrietta.csollany@assono.hu)


    Eljött az ideje, hogy az ismert hangokból új harmónia jöjjön létre!

    SAJTÓKÖZLEMÉNY
    Budapest, 2005. szeptember 8.

    A Damovo Hungária Kommunikációs Kft. 2005. szeptember 8–tól a sokaknak már ismerõsen csengõ
    Assono Magyarország Távközlési Kft.
    néven folytatja tevékenységét.

    Az Assono Magyarország Kft. tulajdonosai azzal a szándékkal változtatták meg a társaság nevét, hogy ezzel ügyfelei és partnerei számára jelezzék: a cég tizenöt éves örökségének értékes elemeire építve a mai és a jövõbeni információtechnológia által megkívánt új termékek és szolgáltatások nyújtására is felkészült. Jogelõdünk, a 2000. áprilisában Assono Ericsson Kommunikációs Kft. néven alapított társaság átvette a Schrack Telecom, majd Ericsson Üzleti Kommunikációs Rt. illetve az Ericsson Magyarország Kft. egyik igazgatósága keretében mûködõ tevékenységet az ügyfelekkel és a munkatársakkal együtt. A jelenlegi névváltoztatás a cég jogi helyzetét, tulajdonosi szerkezetét nem érinti.

    Az assono szó jelentése* a harmóniát hordozza magában. Az Assono Magyarország Kft. tevékenysége során a harmóniát tûzi ki célként: harmóniában mûködünk a technológia fejlõdésével, ügyfeleink elvárásaival és az õ fejlõdésükkel, valamint hazai és nemzetközi partnereinkkel. Ezt a harmóniát testesítik meg azok a vállalati kommunikációs és informatikai rendszerek, amelyeket ügyfeleinknek kínálunk.

    Az Ericsson egyedüli magyarországi Advanced Partnereként az Ericsson vállalati rendszereinek teljes választékát kínáljuk más vezetõ megoldásokkal és saját szolgáltatásainkkal kiegészítve.

    • Vállalati kommunikációs rendszerek (alközpontok)
    • Integrált vezeték nélküli rendszer (DECT)
    • Mobil vállalati alkalmazások
    • Mobil iroda a szebben: Ericsson Mobile Office (EMO)
    • IP megoldások
    • Contact Centerek, Call Centerek
    • CTI alkalmazások
    • Üzenetkezelõ rendszer
    • IT hálózati eszközök
    • Szolgáltatások: telepítés, szerviz, eszköz bérbeadás, Managed Service, IT outsourcing, tanácsadás

    A TÜV Rheinland InterCert által tanúsított, ISO 9001:2000 szabvány szerint felépített minõségbiztosítási rendszerünk garanciát nyújt megrendelõinknek a magas minõségû termékekre és szolgáltatásokra.

    További információk:
    Csollány Henrietta (tel: 801-8511; henrietta.csollany@assono.hu)

    *Assono: (latin) együtt hangzik, zeng

    Ericsson Webinar


    Az Ericsson a vezetõ vállalati megoldásai közül néhány kiemelkedõ színvonalú és a felhasználóknak különleges elõnyöket nyújtó rendszert és szolgáltatást részletesen is bemutat az “Ericsson Webinar” keretében. Az Assono Magyarország portfoliójában a kis, közepes és nagyvállalatok, intézmények számára egyaránt hasznos Ericsson vállalati megoldások találhatók, amelyek legtöbbje az IP integráción, nagy sávszélességen és a mobil alkalmazásokon alapul.

    Az Ericsson Webinar egy olyan eszköz, amely a felhasználó által egyszerûen kezelhetõ webes felületen interaktív módon nyújt részletes információkat egyes kiemelt termékekrõl és szolgáltatásokról. Az angol nyelvû oldalak segítik Önt azon információk megszerzésében, amelyek egy új beruházás, fejlesztés tervezésekor vagy megvalósításakor nagyobb biztonságot adhatnak egy hosszabb távon is hatékony és gazdaságos rendszer, szolgáltatás kiválasztásához.

    A Webinar –on megtalálható információkkal kapcsolatos további kérdéseire az Assono Magyarország munkatársai készséggel válaszolnak.

    Link: Ericsson Webinar


    Damovo-Ericsson Konvergencia Konferencia

    2005. május 25–én a Damovo Hungária Kommunikációs Kft. és legnagyobb partnere, az Ericsson „Konvergencia Konferenciára” hívta ügyfeleit, partnereit és a konvergens vállalati megoldások iránt érdeklõdõ felhasználókat.

    A Damovo Hungária Kommunikációs Kft. az Ericsson vezetõ magyarországi partnere, mint az Assono Ericsson Kft. jogutódja, az Ericsson vállalati megoldások teljes választékát kínálja a hazai felhasználóknak. A konferencián az Ericsson Enterprise az éves partner-audit eredményeképpen ünnepélyesen átadta Vályi Attila ügyvezetõ igazgatónak a Damovo által elnyert „Ericsson Advanced Partner” minõsítést, amelynek a Damovo egyedüli magyarországi jogosultja.

    Monszpart Zsolt, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese elõadásában bemutatta az Ericsson helyzetét és stratégiáját, mellyel a mobil és a vezetékes szolgáltatók mellett a vállalati felhasználók igényeinek innovatív kielégítésére összpontosít.

    A Damovo és az Ericsson elõadásainak fõ üzenete a vállalati/intzéményi kommunikációs környezet többszörös konvergenciájának való megfelelés. A hang- és adatátviteli igények és rendszerek konvergenciája már nem újdonság. Ugyanakkor a konvergencia további szintjei is jellemzik ezt az iparágat: a fix és a mobil hálózatok konvergenciája, valamint a munka és a magánélet átfedése.

    Az adat- és hangátvitel konvergenciáját az IP technológia révén az Ericsson összes vállalati rendszere (BusinessPhone, MD110, MX-One, Solidus eCareTM kontakt center) biztosítja mind a hálózatképzés, mind pedig a készülékek, terminálok oldalán.

    A fix és a mobil vállalati/intézményi hálózatok harmonikus együttmûködése szükséges ahhoz, hogy a felhasználók teljes mobilitással, bármely helyen az irodában megszokott színvonalú hang- és adatátviteli szolgáltatáshoz férjenek hozzá. Ezt teszi lehetõvé az Ericsson Mobil Mellék (Mobile Extension) alkalmazása, amely segítségével egy mobil telefon, vagy akár egy otthoni, illetve bármely más nyilvános telefon hálózathoz kapcsolódó készülékrõl az alközpont teljes szolgáltatás-választéka elérhetõ úgy, hogy a távoli készülékrõl bejelentkezett felhasználóról az alközpont információval rendelkezik (pl. foglaltság). Az Ericsson Mobil Mellék használatával a munka hatékonyságának növekedése mellett a magánélet védelme is megoldható. Ezentúl elég egyetlen hívószámot megadni a névjegykártyán, és a beállított profilok segítségével kézben tarthatjuk, hogy munkaidõn kívül, szabadságunk alatt csak az általunk kiválasztott személyek érjenek el minket mobil telefonunkon, a többi hívás az elõre beállított módon kollégánknál, asszisztensnél, központkezelõnél végzõdhet, ezáltal az üzlet „zavartalanul folytatódhat”.

    Az ügyfélszolgálati rendszerek területén a Damovo nem csupán a technológia, hanem a tervezés, bevezetés és üzemeltetés összes fázisában kínál megoldásokat. A külsõ és belsõ ügyfélkapcsolatot egyaránt támogatja a Solidus eCareTM kontakt center, amely a hagyományos telefon kapcsolat mellett az e-mail, fax és chat csatornákat egyaránt képes kezelni.

    A konferencián a Damovo ismertette saját CTI (Computer Telephony Interface) alkalmazásait, amelyekkel hangmenü rendszereket, automatikus válaszadókat, automata kihívó rendszereket, vagy akár a mobil hívások költségeit csökkentõ megoldásokat is képes az ügyfél igényeinek megfelelõen elkészíteni és rendszerbe integrálni.

    Végül a konvergens hang- és adatátviteli hálózatok alapjáról volt szó. Az Ericsson Ethernet DSL Access (EDA) megoldása a szolgáltatói és a magán hálózatokban egyaránt nagy értéket képviselõ réz telefon-kábeleken Ethernet hálózatot képes létrehozni, akár több kilométeres távolságokra. Ezzel megtakarítható új optikai vagy réz-alapú Ethernet hálózat kiépítése.

    A Juniper név jól cseng a nagy megbízhatóságú routereket igénylõ felhasználók, mint például a mobil és vezetékes távközlési szolgáltatók, Internet szolgáltatók, egyetemek és kutatóintézetek körében. Az elõadás során világossá vált, hogy ezek az eszközök ma már a közepes és nagyobb vállalatok számára is elérhetõek, amennyiben a teljesítmény és a megbízhatóság fontos követelmény számukra.

    A Damovo Kft. (melynek neve a DAta, MObile és a VOice, azaz Adat, mobil kommunikáció és hang szavak elsõ betûibõl áll össze) elkötelezetten munkálkodik a vállalati és intézményi felhasználóknak a többszörös konvergenciából adódó speciális igényeinek kielégítésén.


    Négyesfogathajtó Világbajnokság Kecskeméten

    A DAMOVO Hungária biztosította a Kecskeméten augusztus elején megrendezett Négyes- fogathajtó Világbajnokság telefon-hálózatát Ericsson MD110 központ-rendszerrel és a hozzá kapcsolódó DECT (vezeték nélküli) hálózattal.

    Képek:    1    2    3    4